|
A hetedik futamhoz érkeztünk, ahol 45 kör várta a
versenyzőket. Nürburgring az a pálya, ahol minden létezik. Szük kanyarok,
gyors sikán, hosszú egyenes, lejtő, emelkedő. Ráadásul az egyik leghosszabb
pálya. A
www.simstv.atw.hu most nem sugározta a
futamot. Az időmérőn Árgyelán megérdemelten szerezte meg a pole-poziciót.
Mögötte a nagy rivális Horkay, és a harmadik Németh M. A másik nagy esélyes
Varju, most nem remekelt.
|
|
A rajt pillanatában varga K-t kidobta a
szerver. Ő volt a legpechesebb ezen a futamon. Az első rajtnál többen is
megpördültek, baleset nem volt, de a mezőny lelassulása a safetycart
aktiválta. A biztonsági autó két kör után kiment, és a repülő rajtot
követően érthetetlen okból majd minden versenyző büntetést kapott. A
restartot követően hasonló volt a helyzet. A harmadik nekirugaszkodás már jó
volt, bár itt is voltak kipördülések a rajtot követően. Az első kanyarban
Németh M. harmadikként fordulhatott be, de elérte az előtte haladó Horkay
autóját és megpördült. menetközben Sipos és Kopeczky is rosszul mérte fel a
féktávot és az ívet nem tudták tartani. Mindketten kipördültek. Árgyelán az
első helyről indulva viszont remek rajtot vett Horkayval együtt. Ők ketten
már az elejétől fogva elhúztak a mezőnytől. Bándi hamar felzárkózott az
élmezőnyhöz, mivel ő is visszaesett, amikor Németh kipördült autója útban
volt neki. A 4. és 5. helyen Maglódi és Deményi megúszták az első
kanyarokban lévő incidenseket. Bándi a kiállásokat követően többször is
vezette a mezőnyt. A másodiknál is átvette a vezetést, de a 30. körben az
autója ismét megadta magát. Az élről esett ki. Árgyelán újra átvette a
vezetést és a 5-6 másodperces előnyét az utolsó körökig tudta tartani.
Horkay későn kapcsolt rá, és ha csak egy másodperccel is, de csak másodikként
ért be a célba. Árgyelán végre végig tudott menni és rögtön nyert is.
Gratulálunk neki. Deményi viszont a többihez képest jóval kevesebb hibával a
harmadik helyen futott be. 4. Varju, neki nem ment ez a pálya. 5. Németh M.
6. Kovács Gy. 7. Sipos Á. 8. Hegedűs és az utolsó pontszerző Furkó Sz. A
többi pilóta mind motorhiba miatt esett ki. Valószínűleg hétfőn várható lesz
egy újabb patch. A motorleégések nem voltak véletlenek. A vízmelegedés
majd 1000 lóerős és 20000 fordulatos motornál jóval gyorsabb, mint általában
a jóval gyengébb v8-asoknál. Ez a vízmelegedési ráta lesz
alacsonyabbra állítva. A fizika nem fog változni.
|
|
Összesítve: Kevésbé jó kezdés,
ennek ellenére kiélezett és sportszerű futamon vagyunk túl. Még két futamot
a Montrealt és az Indianapolisit lefutjuk és utána nyári szünetre vonulunk.
De ezt még pontosítani fogjuk. Kérem azon pilótákat, akik már jó ideje nem
voltak se teszten, se futamon, azok a hétvégéig keressenek meg, a
továbbiakat illetően. Egy hét múlva találkozunk Montrealban. Lehet újra
jelentkezni a ligába. |
|