Elérkeztünk a 14.
futamunkhoz, melyet a Singapuri utcai pályán rendeztünk meg.
46 kör várta a versenyzőket. A legtöbben 2 kiállásos taktikával
készültek erre az igen nehéz vonalvezetésű pályára. Levii nem
jelent meg a futamon, Horkay viszont a futam előtt
tájékoztatott, hogy még sem tud indulni. Maax és Mark csak a
boxból indulhattak.
|
|
A rajt remekül sikerült.
Nem volt baleset. Bár a hátsó régióban volt egy-két kipördülés,
de szerencsére komolyabb baleset nélkül tovább haladhatott a
mezőny. Predator indult az élről, amit meg is tudott tartani.
Beniszili elmélázott és visszaesett az 5 helyre, miközben Grivi
és NorBEE máris keményen támadni kezdte. Zero és Mucsi korai
kiesése kivizsgálás alatt van. Minden bizonnyal büntetésre
számíthatnak. Az első kiállásokig Ferike és Szuper igen
izgalmas és látványos maratoni csatát vívtak. A 7. körben
Predator eltűnt a képernyőről. Ez a néhány másodperces kiesés az
5. helyre dobta vissza. Ekkor Torpedo, Ballai és GriVi hármas
vezette a mezőnyt. A futam felénél Már Ballai vezetett, és a
második helyen már ismét Predator volt. GriVi remekül tartotta
magát a harmadik helyen. Sajnos ekkorra már igen csak
szétszakadt a mezőny, ami elsősorban a sok hibának volt
köszönhető. Az utolsó kiállásoknál Predator és Ballai egyszerre
jöttek ki a boxba. Gondoltuk, hogy most lesz igazán csata.
Tévedtünk, mert Ballai boxáthajtásos büntetést kapott, mert
gyorsan hajtott a boxutcában. Ezzel a várt csata elmaradt.
Predatornak innentől kezdve már csak egy dolga volt, beérni a
célba. A végén még NorBEE próbálta megelőzni Torpedót, de
nem sikerült neki. A Singapuri futamot végül Predator nyerte
könnyedén. Ballai lett a második, amivel gyakorlatilag már
bajnoknak is mondható. Elméletileg még van esélye Predatornak a
bajnoki cím megszerzéséhez, de ahhoz Ballainak a három futamból
legalább egynél pont nélkül kellene maradnia. Harmadik GriVi
lett. Végre neki is kijárt már egy dobogó. 4. Torpedo, 5. NorBEE,
6. Roadrunner, aki bebizonyította, hogy az utóbbi futamon nem
véletlenül volt a meglepetés ember. 7. Beniszili, 8. Hexis, aki
ismét hozta megbízható formáját. 9. Az újonc Magellán. 10.
Ferike, 11. Szuper és végül az utolsó pontszerző Maax, aki nem
kapta meg a Bónusz pontokat, mert nem érte el a versenytáv
90%-át. A többi pilóta idő előtt esett ki a versenyből.
|
|
ÖSSZESÍTVE: Nagyon jó
kezdés, izgalmas csaták, a végére drámai fordulatokkal. De ami a
legfontosabb, hogy tiszta és sportszerű játékot láthattunk, ami
a liga erőssége. A jövő héten folytatódik a bajnokság. Vasárnap
már hivatalos teszt lesz Suzukában, melyet a KlubTV-n élőben
láthattok. Délután kettőkor a Singapur futam elemzése lesz, ahol
meghallgathatjátok a nagy győztesek és a nagy vesztesek
véleményeit.
|